A kislányom születése előtt nem volt sok nevelési elvünk, amihez szerettünk volna 10 körömmel ragaszkodni, majd születés után az egészet a kukába dobni. Úgy gondoltuk a férjemmel, hogy előbb meg kell, hogy ismerjük a lányunkat, hogy tudjuk mi lehet a megfelelő nevelési irány vele kapcsolatban. Ezen felül abban is hittünk, hogy sok minden jönni fog ösztönből. Nem akartunk egy módszerre ráhangolódni, és az alapján nevelni. Most, hogy már kezdjük őt is megismerni továbbra is fontos az, hogy mit mond az ösztönünk, de igyekszünk minél inkább tájékozódni, hogy milyen szemléletmódok vannak a gyermeknevelés kapcsán, és az olvasottakból szemezgetjük ki, amivel tudunk azonosulni, és az életünkbe beiktatni. Ha találunk ilyet, azzal mélyebben foglalkozunk.
Annyit tudtunk, hogy szeretnénk őt a modern és a hagyományos játékokkal is megismertetni. Nyugodt, békés környezetben nevelni, megismertetni vele a természet csodáit. Sokat kirándulni, levegőn lenni. Nem hiszünk a testi fenyítésben, inkább abban, hogy keressük az utat ahhoz, hogy kialakítsunk egy olyan életet, ami mindannyiunknak ideális, szereteten, bizalmon, őszinteségen alapul. A manapság népszerű nevelési módszerek közül, a mi elképzeléseink leginkább a pozitív fegyelmezéshez, kötődő neveléshez állnak közel. De nem ezek mentén kezdtünk nevelni, csupán utólag tájékozódtunk ezekről bővebben. Ha találkozunk olyan gondolatokkal, amelyek lehetnének a sajátjaink is, az megerősítést ad.
Az egyik könyv, ami nagy hatással volt rám Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor című könyve. Ahogy elkezdtem olvasni, mintha a saját megfogalmazott gondolataim lettek volna papírra vetve.
A könyvet nem tudatosan választottam, hanem egy hozzám nagyon közel álló személytől kaptam. Telitalálat!
Környezet
“A termékeknek és játékszereknek ez a bősége nem csupán a fölösleg tünete, de a széthullás vagy túlterhelés okává is válhat”.
/Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor/
Nézzük mit is fogalmaz meg az író könyvében a környezet kapcsán, amely leginkább a játékokra, ruhákra, egyéb holmikra, túl intenzív ingerekre fókuszál.
A saját környezete nagy hatással van a gyermekünkre. Mindennapi életét (főleg kezdetben) ez határozza meg leginkább. Mit is jelent ez például a játékok terén? A túlzott mennyiségű játék felhalmozása felesleges. Egyrészt nem érdekli mindegyik (a vége lehet, hogy az, hogy egyikkel sem játszik), másrészt, mindez káros is lehet gyermekünk számára. A könyv beszámol olyan esetekről is, ahol a gyermek viselkedési nehézségekkel küzdött, nem volt jó alvó, vagy figyelemzavaros volt. Mindezen tüneteket gyakorlatilag meg tudták szüntetni (vagy legalábbis nagyban mérsékelni tudták) azzal, hogy egyszerűsítették a gyermek életét. Ez nem csupán a játékaira terjedt ki, de a felnőtt világból érkező impulzusokat, külön órákat is csökkentették az életében. Megszűnt a rengeteg inger, a túl sok információ, a túl sok választási lehetőség, a túl nagy felelősség, a sok túl…. A folyamat végén nem volt más, mint egy igazi gyerek. Kevés játékkal, amelyekkel elmélyülten tudott maga játszani, felfedezhette saját kis fantáziája rejtett tartalékait.
Ha ötleteket merítenél, hogy mivel játsszon a gyermeked, olvasd el korábbi bejegyzésünket erről.
De, hogyan jutunk el odáig, hogy a játékok uralják a gyerekszobát és az egész lakást?
Szerintem (és a könyv szerzője is ezt taglalja), ez egy elég összetett dolog. Egy részt a rengeteg reklám, marketing, baba-mama cikkek, weboldalak elhitetik velünk, szülőkkel, hogyha a gyereknek nem veszünk meg minden olyan fejlesztő játékot, ami kapható, akkor le fog maradni. Nem fog megfelelő ütemben fejlődni, nem fog a gyerekek fejlődési versenyében első helyezést elérni. És mi szülők ettől megrémülve futunk az első játékboltig és felvásároljuk mindazt, amire a gyermekünk megfelelő fejlődéséhez szükség lehet, mert nem szeretnénk, ha rajtunk múlna, hogy ő esetleg nem mászik, nem jár, nem beszél időben, mint a szomszéd kisfiú. Mert úgy hisszük, hogy ezzel teszünk jót, és mert mindent meg szeretnénk adni a gyermekünknek. Nem akarunk mi ezzel nekik rosszat, sőt! Belehajszolnak minket a vásárlásba.
De nem csak minket. A marketing hat a gyermekekre is (főleg, a nagyobbakra), akik már próbálják kiharcolni a szüleiknél, hogy ezt vagy azt vegyenek meg nekik, mert a barátomnak is van, vagy mert ezt reklámozta a tv, és én is szeretnék egyet. Na ez a nehéz kérdés, hogy ezeket hogyan oldjuk meg? Meg lehet oldani? Erre nem tudok választ adni, hiszen az én lányom, még csak 1,5 éves. Talán, ha úgy nevelem, hogy nem vásárolunk össze mindenfélét neki, akkor nem lesz rá igénye, hogy megvegyünk neki minden mást is? Nem vagyok ebben biztos, hiszen magamból kiindulva az én gyerekkoromban is megvoltak a divat játékok, amiket minden gyerek a magáénak akart tudni. Ez nem hiszem, hogy manapság változott volna, sőt…. Hogy fogom ezt kezelni? Még nem tudom, de nem szeretném, ha elkapna minket a gépszíj, és futva követnénk a reklámokban nyomott új őrületeket, hogy megvegyük mi is a legfrissebb, legújabb, legjobb….Nem könnyű, igaz?
Marketing, reklám hatásai
Kim John Payne jól összefoglalja, hogy a marketing, a reklámok mi mindent érnek el nálunk. Úgy, mint:
● legyünk elégedetlenek azzal, amink van
Hányan hajszoljuk mindazon dolgokat, amiknek még nem vagyunk birtokában? Legyen ez egy új táska, egy autó, egy nagyobb lakás/ház, vagy egy márkás ruha. Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben, és persze kellenek a vágyak, az álmok, hiszen ezek visznek minket előre. Meg kell találni egy határt, nem szabad mohónak lenni. Értékeljük, amink van, ne csak az számítson “valaminek”, amit majd el szeretnénk érni, vagy amit meg szeretnénk szerezni magunknak, ami még nincs. Ez tehát nem csak a játékokra igaz.
● “ÉN vagyok a világegyetem középpontja, és amit akarok azt MOST akarom”
Ez is ismerős ugye? Én bevallom, sokszor esem ebbe a csapdába: kitalálom, hogy mit szeretnék, vagy jön egy isteni sugallat, és azt akkor MOST akarom. Nem túl jó tulajdonság, tudom. Persze általában rájövök, hogy arra nincs is most annyira szükségem, csak maga a tudat, hogy nekem is lehet egy “olyanom”, elönt valami isteni boldogsággal. Pedig az ember nem a birtokolt dolgoktól kellene, hogy boldogsághoz jusson. Mint, ahogy én sem ezektől vagyok boldog, de ettől még jól esik néha, ha megvehetek valamit, amire már régóta vágytam. Lehet ez akár egy új ruhaszárító állvány is (a régi már nincs jó állapotban), ami megoldja a teregetési nehézségeimet. Persze ez nem egy megfizethetetlen dolog, csak mindig akad más, ami előrébb való.
● a termékek megoldást jelenthetnek komplex emberi problémákra, és kielégítik az igényeinket
Erre saját példa most nem jut eszembe, de van több ilyen ismerősöm is, akiknél úgy látom, hogy ez a hozzáállás abszolút megvan. A magánéletük nem boldog, nem úgy működik, ahogy ideális esetben kellene. Ezt sokszor vásárlással kompenzálják, az okoz nekik határtalan boldogságot, legalábbis rövid időre. Aztán újra ott vannak, ahonnan elindultak, boldogtalanok. Sajnos….Nekik is talán át kéne ezt gondolni, hogy mit kompenzálnak a vásárlással, és inkább a magánéletüket megpróbálni rendbehozni. Na persze, mintha az olyan könnyű volna….De nem térek ki erre jobban.
● a termékek megvásárlása fontos
Miért is? Mert, ha nekem olyanom nincsen, akkor én nem számítok menőnek, értékesnek? Ezt hitetik el velünk, nem? Ha nem veszem meg azt a ránctalanítót sosem tudom meg, hogyan tarthatnám a bőrömet fiatalosan. Vagy, ha nem vásárolom meg azt az új sampont, sosem tudom meg milyen, amikor a dús hajam csillog és lobog a napfényben még eső után is 3 órával.
A fantázia ereje
“A gyerekeknek időre van szükségük ahhoz, hogy önmagukká válhassanak – a játék és a társas interakciók segítségével”.
/Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor/
A játékok a gyermekek világában mágikus tárgyak. Sok mindenre ők is hasonlóan reagálnak, mint egy felnőtt. Ha túl sok van belőle, nem tud választani, úgy véli ezek a játékok nem teszik boldoggá. Ha nem teszik boldoggá, akkor biztosan valami másra vágynak és eljutnak ők is a “még többet szeretnék” fogyasztói társadalmi problémáig.
A bőség ugyanakkor megfoszthatja őket az unalomtól. Hogy miért rossz ez? Mert az író szerint és egyetértek vele, az unalom a kreativitás forrása. Ha unatkoznak, az teret ad arra, hogy valami újat fedezhessenek fel, hogy olyan dolgokba vigyenek fantáziát, amit a kacat halmaz közepette nem tennének meg.
Mivel nem tudom az írónál jobban megfogalmazni, idézném tőle:
“Egy gyerek képzeletének fejlesztéséhez nincs szükség különleges tárgyakra vagy azok valamely mennyiségére. A gyerekek természetes módon használják és növelik képzelőerejüket. Csak időre van szükség ehhez. Sok-sok időre és szellemi szabadságra.”
/Kim John Payne – Egyszerűbb gyermekkor/
Vagyis a kevesebb több! Emlékezzünk vissza a mi, vagy szüleink által mesélt gyermekkori emlékekre. Nem volt annyi játék, mint manapság egy átlag gyereknek. Nem volt elektromos autó, ha akartak beleültek egy dobozba, kezükben egy karikával, ami a kormányt szolgálta helyettesíteni és már kész is volt a szuper versenyautó. A saját fantáziájukat vitték bele a hétköznapi tárgyakba, kreatívan. És nem volt annyi elégedetlen gyerek, mint manapság, sőt annyi figyelemzavaros, vagy frusztrált gyerek sem. Így, ha csökkentjük gyerekeink játékainak mennyiségét, fokozni tudjuk a figyelmüket és az elmélyült játékra való képességüket, kreativitásukat. A játék minél egyszerűbb, annál többet adhatnak hozzá saját fantázia világukból, és saját magukból is.
Nagyon jó gondolatokat fogalmaz még meg az író. Ugyanis szerinte, ha elengedjük azt a kényszert, hogy “a gyerekeink fejlődése egy verseny, amelyet meg kell nyernünk, képzeletük pedig árucikk, máris kilépünk a fogyasztói mókuskerékből.” Ezzel időt és szabadságot ajándékozunk a saját gyerekeinknek: hogy megismerjék önmagukat, használják fantáziájukat, kreativitásukat, és elmélyülten játszhassanak. Milyen csoda is az, ha az ember szabadságot enged magának és megismerheti legbelsőbb világát!
Azt hiszem, hogy talán, ha sikerül ezeket elengednünk szülőként, mi is felszabadulhatunk. Felszabadulhatunk az alól a verseny alól, amelyet a marketing kényszerít ránk, azok alól az elvárások alól, amelyeket magunk és a gyerekeink elé támasztunk (fejlődni minél gyorsabban, minél jobban, te légy a legjobb, nincs megállás, neked már ezt is tudnod kéne). Nem kell se nekünk, sem gyerekeinknek tökéletesnek lenni. Nem is tudnánk. Ne higgyünk a hamis képeknek, amelyet kapunk. Törekedjünk arra, hogy szeressük őket, és gondoskodjunk egészségesen róluk.
Hogy ez könnyű-e? Ez nagyban függ a személyiségünktől. Vannak, akik tudnak a külső visszaigazolások nélkül, saját elképzeléseik szerint élni, nevelni. De nem mindenki ilyen szerencsés. Én magam is azon vagyok, hogy tudjak így élni, és egyre inkább megy, még ha kevesebb szoros (vagy annak hitt) baráti/ismerősi kapcsolatom is lett. Bár ez sem igaz, hiszen új kapcsolatokat nyertem a változás által.
Úgyhogy inkább úgy fogalmazom, hogy nekünk, akik nem mindig tudjuk figyelmen kívül hagyni a kívülről jövő véleményeket, kérdéseket (Te nem viszed bölcsődébe a gyereket? Te nem vettél neki járássegítőt? A te gyerekednek nincs ilyen játéka/ruhája?) ez nem olyan egyszerű. Nekünk magunknak is fejlődünk kell, erre is szánni kell időt. Hiszen ezt nem csak magunkért tesszük, hanem a gyermekeinkért is! Hogy ki tudjunk állni magunkért, a családunkért, a véleményünk mellett. Néha nagy a nyomás, legyen az család által, ismerős által, vagy csak a játszótéri anyukák által: nem vagy elég jó, még többet, még többet….Próbáljuk kizárni a minket nyomasztó médiából érkező ingereket is. Elég jó anyák vagyunk és mindent megteszünk a gyerekeinkért!
A gyereknevelés nem csupán gyermekeink támogatása a felnőtté váláshoz, hanem önismereti út is. Hányszor lépjük át saját határainkat, vagy fedezünk fel magunkban olyan képességeket, amelyekről nem is tudtunk. Fejlődünk mi is, velük együtt, hiszen törekszünk jó szüleik lenni.
Arról, hogyan lehet megtenni az első lépéseket ez irányba, és a részletekről a következő részben olvashattok majd.
Képek forrása: http://www.pixabay.com
momentsbloghu.wordpress.com 